Te milyen szülő vagy: diktátor, coach, mentor, főnök vagy pajtás?
kb. olvasási idő: 3 perc

A nevelési irányzatok jönnek, mennek. Vannak, amik végleg megbuknak (szerencsére) és vannak, amik időnként visszatérnek, mint a divat ciklusai. A fenti szerepeket sok vezetéssel, csapatok irányításával foglakozó szakkönyvben használják párhuzamként. Vajon vannak hasonlóságok a szülői szerepek és a coach, a diktátor vagy a mentor között? Te milyen elemeket használsz a saját szülői szerepedben és milyen tanulságokat lehet a munka világából átvinni a gyerekek világába? Lehetsz-e szülőként főnök, coach vagy diktátor?

Jó diktátor vagy rossz mentor?

Ezek a fogalmak nem mind képviselnek azonos minőséget. Ha össze kell hasonlítani őket, akkor egy mentor biztos értékesebb egy diktátornál, sőt a pajtást is talán többre tartjuk a főnöknél. Ha a munka világába nézek, akkor szerintem vannak olyan szervezeti fázisok, amikor szükség lehet egy diktátorra. Egy korai fázisban lévő kisvállalkozás, a ma oly divatos startupok első időszaka sőt akár egy alapítvány indulása is ide tartozik szerintem. Ezek ebben a fázisban olyan sok energiát és fókuszt igényelnek, amit csak maximálisan eltökélt, fókuszált és kitartó emberek tudnak jól csinálni. Gyakran pont a külvilágtól érkező kritikák, lebeszélés vagy kishitűség ellenére.

Persze nem kell a diktátorok rossz tulajdonságait is beépíteni a cégkultúrába, sőt! Ennek éppen az ellenkezője jellemzi a jól működő és jó légkörű cégeket. Hiszen alázattal, kíváncsisággal és empátiával hosszú távon eredményesebb lesz egy vezető – és bizonyára egy szülő is. A gyerekek első egy-két évében sokat segítenek a viszonylag mereven betartott szabályok (például az evés, alvás ritmusa és a kiszámíthatóság). Van személyes tapasztalatom arról, hogy amikor túl sok minden változott a gyerekek körül egyszerre, akkor arra szorongással reagáltak. Ebből a szempontból ilyen kicsi gyerekek még nem érettek arra, hogy egy coaching jellegű szülői hozzáállással túl sok felelősséggel terheljük őket. Nekik még segíthet egy jókedélyű és igazságos diktátor, aki megmondja egy-egy nehezebb helyzetben, hogy mi lesz a jó megoldás.

Átalakulás coach-á

Később, ahogy egyre érettebbek és egyre jobban megismerik a saját vágyaikat, képességeiket, egyre nagyobb rugalmassággal fordulhatunk szülőként a gyerekeink felé. Nekem például az is egy nehéz szülői feladat, hogy a korábbi diktátor-szerű működésből egyre inkább egy coach-jellegű szülővé váljak. Apró lépésekben gyakorlok, például egyik eszközöm erre az, hogy az öt éves, még mindig mindent sokszor megkérdező fiamnak nem minden kérdésre adok komplett fogalmazást válaszként. Inkább visszakérdezek, hogy szerinte hogy lehet az adott dolog.

Sokszor nagy örömmel és széles mosollyal az arcán mondja is a saját válaszát. Ilyenkor úgy érzem, hogy jó megmaradni a jól kérdező coach szerepénél ahelyett, hogy az egónkat birizgáló mindentudó felnőtt szerepébe csúsznánk. Az oktatásban ennek a megközelítésnek a nagymestere Sugata Mitra, akiről hamarosan egy külön cikkben is írok. Ha addig is utánanéznél, akkor a “Big Queestion Sugata Mitra” google kereséssel érdemes kezdeni.

Baj-e a laza, játékos, baráti szülő?

Egy másik fontos dilemma és nekem nehéz szülői feladat a kellő lazaság, a “pajtás” szerepe a játékokban. A szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésére jó alkalom a közös játék és ahogy nőnek a saját gyerekeim, úgy van erre egyre több lehetőség. Most már elkezdtünk a közös kirakózás és legózás után más, engem felnőttként jobban szórakoztató dologokat is csinálni. Most épp nagy kedvenc az UNO nevű kártyajáték, de ezek a fejben játszható dolgok is egyre jobban mennek.

Sokan tartanak attól, hogy elveszítik a szülői tekintélyüket azzal, ha patjásaik leszenk a gyerekeiknek. Azzal is riogatnak cikkek, hogy ez lesz a mai fiatalok veszte. Ebben nem hiszek, szerintem többet nyerünk a kapcsolatunk elmélyítésével és a közös élményekkel, mint amennyire veszélyes, ha sok helyzetben egyenrangúvá válunk a gyerekünkkel.

A szülő néha diktátor, néha mentor, néha barát?
A jó edző néha diktátor, néha barát?

A kamaszkorban aztán egyre erősebbé válik a kortárs minta és a szülőként (akár diktátor, akár coach) egy időre távolabb kerülünk a dolgok direkt befolyásolásától. Bár mi még nem tartunk itt, de abban bízom, hogy az első 8-10 évben lefektetett alapok és a szerencse majd ezt az időszakot is segít kedvezően átvészelni. Közben pedig lehet azon gondolkodni, hogy akár most, akár később mit tanulhatunk mi a gyerekektől. Hiszen a jó mentor és coach nem egy mindent tudó bölcs, hanem egy maga is tanuló, fejlődő valaki. A gyerekek pedig sok dologban tudnak újat mutatni. Elleshetjük a kíváncsiságukat, az őszinteségüket, a játékosságukat és biztos lesznek olyan területek, ahol előttünk járnak és tanulhatunk tőlük.

Leave a Reply

Close Menu
%d bloggers like this: