Nem mindegy, hogy dicsérd a gyereked! 3 tipp, hogy jól csináld!
kb. olvasási idő: 9 perc

Milyen jó lenne, ha a gyerekünk magabiztos lenne és bátran kisérletezne. Nehéz feladatokat is vállalna és örömmel fejlődne. Azt is tudjuk, hogy ehhez sokat kell dicsérni a gyerekeket, hiszen fontos a pozitív visszajelzés és a megerősítés. Mégis úgy látszik, hogy az sem nem mindegy, pontosan hogyan dicsérjük a gyerekeket! Ezzel foglalkozunk ebben a cikkben és három (+1) tippet is adunk, hogy mostantól jól dicsérd a gyereked!

A kritikus vagy a sokat dicsérő szülő a hatékonyabb?

Elég kritikus vagyok az élet sok területén. Könnyebben veszem észre a hibákat, mint az eredményeket. Te is könnyen találsz hibát egy étteremben, egy blog-posztban vagy amikor nem elég kedvesen szólnak hozzád egy szolgáltatónál? Azt olvastam, hogy az extrém kritikusság sokszor önbizalomhiányból táplálkozik. Sokáig nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, ma már igyekszem csak akkor kritizálni egy helyzetet, ha tényleg nagyon zavar. Amikor aztán szülő lettem, akkor elhatároztam, hogy megtanulom még pozitívabban látni a dolgokat és nem csak kritikát, hanem dicséretet is többször szeretnék megfogalmazni a gyerekeim felé is.

Azt is fontosnak tartom szülőként, hogy a gyerekeimnek pozitív, önbizalommal és empátiával egyaránt átitatott környezet teremtsek. A saját családomban kevés volt a dicséret, nem kaptam túl sok pozitív mintát. Ugyanakkor sok cikkben, könyvben, vezetői képzésen olvastam arról, hogy milyen fontos a pozitív megerősítés, a dicséret az egészséges önbizalom kialakulásához. Ezért egy ideje ezért már azt is tudatosan figyelni kezdtem, hogy hogyan dicsérik mások a gyerekeiket. Aztán kiderült, hogy ebben a témában is könnyű hibát találni!

Hogyan dicsérd?
Hogyan dicsérd jól?

A legújabb kutatások szerint ha csak azt mondjuk, hogy “Jaj de ügyes vagy, kisfiam!” vagy “Jaj de szép vagy, kislányom!”, akkor – bár látszólag kipipálhattuk a dicséretet – szülőként mégis nagy hibát követünk el! Vizsgáljuk meg, miért hat egy ilyen dicséret negatívan a gyerekek önbecsülésére és küzdeni tudására, motivációjára! Arról nem is beszélve, hogy a példában máris felmerül egy “gender” téma, hiszen miért van az, hogy a fiúkat leggyakrabban az ügyességükért,a lányokat pedig a szépségükért dicsérik? Miért nem elég, ha sokat dicsérjük a gyerekünket? Nem éppen attól lesz önbizalma a gyerekünknek, ha sokszor megerősítjük és érzi, hogy nagyon szeretjük? 

Magabiztosság a dicséretek – vagy azok hiánya fényében

Kicsit távolabbról kell nekifutnunk a kérdésnek. Felnőttként találkoztam először néhány nyugat-európai és amerikai munkatársam magabiztosságával. Nekem, kelet-európai (azon belül is magyar) háttérrel még kitűnő tanulóként is rengeteg kételyem volt a saját munkahelyi teljesítményemmel. Egy-egy nagyobb megbeszélésen eleinte az is nehézséget okozott, hogy nem anyanyelvemen, hanem angolul kellett elmondanom a gondolataimat, véleményemet. Egy anyanyelvi angol munkatársammal szemben nehezen tudtam érvelni. A beszédem kevésbé volt választékos és folyamatos. Amellett, hogy az angoltudásomat, kiejtésemet sem éreztem tökéletesnek (ma sem az…), a saját gondolataim, véleményem erejében sem hittem eléggé.

Aztán elég sokszor előfordult velem, hogy ami nekem feltűnt vagy eszembe jutott, azt egy másik kollégám mondta el, mivel én kivártam vagy nem mertem elkezdeni. Az elhangzott kérdést, véleményt pedig a többiek nagy lelkesedéssel fogadták. Ilyenkor eszembe jutott, hogy jó lett volna összeszednem a bátorságom és hozzászólni, hiszen mások is jogosnak találták az enyémhez nagyon hasonló gondolatokat. Sokszor beszélgettem aztán ezekkel a magabiztos kollégáimmal és nagyon mélyen gyökerező különbségeket találtam.  Lehet, hogy mindez azért történt velem, mert nem elégszer vagy éppen másképp dicsértek a szüleim gyerekkoromban?

Emlékeim szerint nekem édesanyám sokszor mondta, hogy milyen okos vagyok, édesapám inkább kritikus volt, vagy hallgatott. Ártunk-e azzal, ha kritikusak vagyunk a gyerekeinkkel vagy éppen sokszor mondjuk el neki, hogy mennyire okos, ügyes, szép? Sok családban azért félnek a szülők a sok dicsérettől, nehogy a gyerekük túlzottan önteltté váljon. Máshol pedig azt tapasztaltam, hogy a gyakori dicséretek ellenére is félénk, visszahúzódó, önbizalomhiánnyal küzdő gyerekek nőnek fel. Hogyan dicsérjünk jól?

Kutatási eredmények- Carol Dweck

Ezen a kérdésen nem csak itt, kelet-európában kezdtek el gondolkozni. Egy amerikai pszichológus, kutató, Carol Dweck folytatott egy érdekes kísérletet. Tíz-tizenkét éves kisiskolásokkal oldottak meg különböző feladatokat a kísérlet során, zömmel matematikai jellegűeket. A gyerekeket két csoportba osztották, és az egyik csoportban következetesen a helyes eredmény miatt dicsérték meg a gyerekeket. Olyan mondatokat használtak, amik leginkább az “Ügyes vagy” példamondatunkhoz hasonlítottak. Azt mondták a sikeres megoldás után, hogy “Jaj de nagyon okos vagy!”.

A másik csoportban ezzel szemben a tevékenységet, erőfeszítést jutalmazták dicsérettel. Ezek a mondatok angolul természetesebben hatnak, mint magyarul, de kis gyakorlással magyarul sem hangzanak mesterkéltnek. Olyan mondatok hangzottak el, mint például: “Szuper, ezen nagyon sokat gondolkodtál!” vagy “Nagyon jól megoldottad ezt a nehéz feladatot!”. Sőt, aki nem adta fel, azt akkor is dicsérték, ha nem tudta végül elérni a jó megoldást. Ez volt a kísérlet első lépése. A következő lépésben érkezett az akkor még a kutatónak is újat hozó meglepetés. 

A második részben ugyanis felkínálták a gyerekeknek, hogy válasszanak könnyebben megoldható, az elsőhöz hasonló típusú feladat és egy új fajta, nehezebben megoldható, komplexebb feladat közül. Érdekes módon azok a gyerekek, akiket a helyes válasz esetén okosságuk, ügyességük miatt dicsértek, nagy arányban a hasonlóan megoldható, már ismert, könnyebb feladatot választották. Azok viszont, akiket az erőfeszítésért és a kitartásukért dicsértek, sokkal bátrabban kérték a korábbinál nehezebb, komplexebb feladatokat. A kutatókat is meglepte, hogy ennyire eltért a gyerekek preferenciája attól függően, hogy az eredmény elérésekor egy állandó tulajdonságukért (jelző formában) vagy inkább a befektetett erőfeszítésért (ige formában) jutalmazták őket.

Carol Dweck TED előadása magyar felirattal

Growth mindset – fixed mindset

A kísérlet eredménye után Carol Dweck aztán két különböző szemléletmódot (mindset) azonosított. Az egyikre inkább az a jellemző, hogy valamilyennek látjuk magunkat a mostani állapotban, és ezt szinte teljesen állandónak gondoljuk. Jó példamondat lehet a “fixed mindset”-re az alábbi: “Én nem vagyok jó úszó.” vagy “Hülye vagyok a matekhoz.”

A rögzült szemlélet érdekes módon megjelenhet csak egy-egy területtel kapcsolatban is, miközben ugyanaz az ember gondolkozhat magáról nagyon másképpen, “gowth mindset”-el (fejlődő szemlélettel) is. Ennek a jellemzője ugyanis az előzővel ellentétes. Úgy látja magát, mint aki még nem képes valamire. Például hozzátesszük, hogy “Nem vagyok jó matekból, még.” vagy “Kezdő úszó vagyok, csak a mellúszást tanultam eddig. Jövő héten kezdem tanulni a gyorsat is.

Ez a látszólag csak apró különbség hatalmas különbséget jelent az adott személy magabiztossága, rugalmassága és fejlődni vágyása, motiváltsága terén. Ugyanez a különbség megfigyelhető a gyerekeknél is. Ezért van óriási jelentősége annak, hogyan beszélünk a gyerekek teljesítményéről, tulajdonságairól és mennyire rögzítjük őket életre szólóan beragadó mondatokkal egy-egy helyzetben.

Growth mindset a gyakorlaban – magyarul?

Eleinte, amikor alkalmazni kezdtem a könyvben olvasottakat, sokszor szenvedtem attól, hogy magyarul a “Well done” vagy “Good job!” jellegű angol mondatok eléggé esetlennek, mesterkéltnek hatottak. Néhány egyszerű trükkel aztán egyre inkább szórakozássá vált a megfelelő formula kitalálása és minden helyzetben keresem, hogy miképpen lehetne egy igével fűszerezni a dicséreteket. Persze a tanulás folyamatát ismerve ez nem is olyan meglepő! Mi tehát a három tippünk azért, hogy a dicséretek ne fixed mindset, hanem growth mindset felé tereljék a gyerekeket?

1. tipp:  Dicsérj gyorsan!

Ne várjunk mindig addig a dicsérettel, amíg kész eredményt ér el a gyerek. Ha régóta rajzol, jusson eszünkbe elégedetten kimondani, hogy milyen régóta rajzol! Nem is az a fontos, hogy milyen szép a rajz, amit rajzol! A dicséret annál hatásosabb, minél közelebb van az adott tevékenységhez. Különösen a kritikusabb szülőknek (mint amilyen én is vagyok) nehéz eleinte túllépni azon a sémán, hogy “amíg nem szólok, addig tetszik” és ha majd nem tetszik, szólok.

Érdemes gyakorolni, hogy amikor magunkban csak annyi jut eszünkbe, hogy most nincs miért kritizálni, akkor kimondjuk az elégedettségünket, örömünket. Nagyon hálásak lesznek ezekért a dicséretekért a gyerekeink! Aztán az életkoruk előrehaladtával egyre hosszabb távra visszatekintve tudunk alkalmakat találni a dicséretre, ha például már egy éve kitartóan járnak egy sportra vagy tanulnak valamit, akkor ezért is megdicsérhetjük őket.

2. tipp:  Dicsérj igével!

Figyeljünk arra, hogy legyen egy ige a dicséretben! Ezzel az egyszerű módszerrel a legkönnyebb elkerülni a jelzőkkel való dicséretet, ami egyenes út lehet a rögzült szemlélet kialakulásához. Például egy koripálya szélén nyugodtan mondhatjuk, hogy “Milyen gyorsan tudtál kanyarodni!” vagy “Örülök, hogy milyen hosszan siklasz már egy lábon!”, ahelyett, hogy azt mondanánk: “Te nagyon jól tudsz korcsolyázni!” vagy “Született tehetség vagy a jégen!” Magyarul nagyon könnyű ezzel az egy szemponttal megkülönböztetni egymástól azt a dicséretet, ami jó eséllyel growth mindset felé tereli a gyerekünket attól, ami garantáltan a fixed mindset mocsarába süllyeszti!

3. tipp: Dicsérd saját érzéseiddel!

Jó “trükk” azt mondani, hogy nekünk mennyire tetszik, ahogy csinál valamit. Nem az eredménye, hanem ahogy csinálja. Tehát a rajzolós példánál maradva nem azt mondjuk, hogy “Milyen szép a rajzod!” hanem inkább azt, hogy “Nekem nagyon tetszik a vizsla, amit rajzoltál!” vagy “Örömmel láttam, ahogy elmélyültél a rajzolásban!”. Hiszen a saját érzéseinkkel senki sem vitatkozhat, az önmagával legkritikusabb gyerek sem mondhatja, hogy “NEM!” (bár előfordulhat, hogy mondja…)

+1. tipp: kulcs az őszinteség!

Fentiek alkalmazása során is nagyon fontos, hogy őszinte legyen a dícséretünk! A gyerekek nagyon hamar értékelik a saját teljesítményüket és gyakran nagyon kritikusak magukkal szemben. Ezért azt is pontosan szokták látni, ha olyasmiért kapnak dicséretet, ami nem volt igaz. Ha még csak három vonalat húzott a lapra, akkor furcsán fogja magát érezni, ha az elmélyültségéért vagy a kitartásáért kezdjük ajnározni.

Mi a különbség a kétféle szemléletmód között két mondatban? A rögzült szemléletű gyerekek úgy gondolják, hogy az alapvető képességeik, intelligenciájuk, tehetségük vagy más jellemzőjük állandó. Mindenből egy meghatározott mértékkel rendelkeznek. Nekik az a céljuk, hogy minden helyzetben okosnak látszódjanak és rosszul élik meg, ha valamit nem tudnak.

Ezzel szemben a növekvő szemléletű gyerekek úgy gondolják, hogy a saját tehetségük és képességeik fejleszthetőek, amihez erőfeszítésekre és kitartásra van szükség. Nem azt gondolják, hogy mindenki egyforma, vagy hogy mindenkiből lehet Einstein, de abban biztosak, hogy mindenki okosabbá válhat, ha sokat dolgozik ezért.

Miért hátrányos a rögzült gondolkodásmód (fixed mindset)?

A kutatás szerint azok a gyerekek, akik rögzült gondolkodással tekintettek egy témára, nagyon sokszor azért nem vállaltak kockázatot, mert túlzottan féltek a “nem tudás” beismerésétől. Nehezen vették rá magukat ezért az ismeretlen, nehezebb feladatok kipróbálására, amivel saját fejlődésüket hátráltatták. Hiszen azok, akik igyekeznek a saját komforzónájukon belül maradni, ritkán kerülnek olyan helyzetbe, amiből valami újat tanulnak.

A gyakorlás során természetes, hogy sokszor hibázunk, az pedig fontos, hogy ez ne keltsen rossz érzést. Hiszen ha tudjuk, hogy a rögös úton egy magasabb szint felé haladunk, akkor elnézőbbek leszünk a saját hibáinkkal szemben is. Jó, ha ennek gyakorlására teret adunk gyerekeinknek is.

Létezik-e egyáltalán tehetség, vagy minden a gyakorláson múlik?

Egy másik szerző, Geoff Colvin könyve szinte teljesen megtagadja a “tehetség”, mint fogalom létezését. A tehetség túlértékelt, állítja a szerző azonos című könyvében. Több példával rámutat, hogy gyakran a zseniként ünnepelt zeneszerzők, sportolók vagy isteni tehetségnek kikiáltott emberek már kisgyerek koruktól kezdve olyan támogató közegben voltak, hogy kortársaiknál sokkal többet foglalkozhattak az adott témával.

Tiger Woods golfozót édesapja már akkor elkezdte golfozni “tanítani”, mielőtt a gyerek járni kezdett volna! Lewis Hamilton vagy Kimi Raikkönen Forma-1 pilóták is kora gyermekkoruktól versenyeztek gokarttal, a MotoGP legnagyobb alakja, Valentino Rossi édesapja is motorsport versenyző volt. Sok híres zenész is dinasztiában, generációk óta zenével foglalkozik, azaz szüleik révén már születésüktől kezdve sokkal több ilyen jellegű behatás éri őket.

A szerző szerint tehát a legfontosabb az, hogy valaki sokat és kitartóan foglalkozzon egy témával. Erre persze leginkább akkor van esély, ha élvezettel teszi, hiszen utálattal nagyon nehéz egy életen át folytatni bármit is. Minden szülő ismer olyan történetet, amikor a hangszeres gyakorlásra kényszerített gyerek felnőtt fejjel hozzá sem ér az adott hangszerhez, vagy például a tanulmányaiban éppen az ellenkező irányba indul, mint amerre a szülők presszionálják.

Akár hiszünk a tehetség erejében, akár azt gondoljuk, hogy minden a gyakorláson múlik, az biztos: ha alkalmazni szeretnénk a growth mindset erejét, akkor igyekszünk a tevékenységeket dicsérni az állapot helyett és használjunk minél több igét a dicséreteinkben! Emellett pedig érdemes gyakran megvizsgálni azt is, hogy mi magunk hogyan gondolkozunk vagy beszélünk saját magunkról, hiszen szülőként mutatott minta a legerősebb igazodási pont a gyerekek számára.

Osszátok meg egy kommentben, ha van jól bevált technikátok, mondatotok a dicsérethez vagy éppen ellenpéldátok, amit érdemes elkerülni!

This Post Has One Comment

Leave a Reply